Nárai Tamás és Gábor édesapjával nem tudtunk találkozni, mert a „parasztolimpián” versenyzett éppen, mondták a fiai. A lakatos munkát végző István Gábor fia technológus gyártáselőkészítő, bátyja, Tamás minőségellenőr. Rajta is múlik, hogy a zalaegerszegi középvállalkozás, amely gépeket, és főként anyagmozgató berendezésekbe beépülő acél-vasszerkezeteket gyárt, a nyugati piacra is magas minőséget juttasson.
– Jó a csapat, ez sokat számít, természetesen a fizetés és az itthoni légkör mellett – mondják a testvérek, akik egyelőre a zalai Velencén élve a szüleik közelségét élvezik, a családalapítás még várat magára. – Elég sokat lehet tanulni a régiektől, aputól is a vasas szakma fortélyairól. Kicsit feljebb léptünk ugyan, de amit az ő generációjuk tud, az komoly. Büszkék vagyunk az öregekre – mondja a két, 29 és 32 éves fiatalember. Nem szeretnének külföldre menni, amíg itt megtalálják a számításukat.
Hogy hol? A zalaegerszegi Pylon94 Kft. 25. születésnapi családi délutánján jártunk, amelyet szombaton a falumúzeumban rendeztek. A kétszáz dolgozó révén közel dupla annyian élvezték a skanzen idilli zalai-falusi hangulatát, e kulisszák között tartottak főzőversenyt s a már emlegetett parasztolimpiát, a gyerekeknek mindenféle játék- és sportlehetőséget, és aki kíváncsi volt a kezdetekre, egy rögtönzött fotókiállításon nosztalgiázhatott a cég múltjának képei között.
– Én úgy dolgozom ugyanabban a műhelyben 25 éve, hogy közben csak a cégem változott – meséli Varga István, aki hamarosan a kemendollári hegyoldalban az apósa birtokán töltheti megérdemelt pihenőéveit. – Az egerszegi szakmunkásképzőben végeztem 1971-ben, 1987-ben költöztünk be a városba, épp a Páterdombon kaptunk lakást. Idejöttem a Páterdomb tövébe az Alugéphez, ami 1994-ben megszűnt ugyan, de szinte azonnal lehetőség mutatkozott a Pylonnál. Kis ideig munkanélküli voltam, aztán hívtak, nem haboztam. Novemberben lesz meg a 25 évem a Pylonnál. Szerencsére olyan munkatársakkal dolgozom, akikre nemcsak a munkahelyen, de az életben is lehet számítani. Én külföldre nem megyek, annál jobban ragaszkodom a szülőföldemhez, de a jó kis légkört se hagynám itt. A fiam Sopronban végzett az egyetemen, számunkra is meglepetés volt, amikor jelentkezett, nagy dolog, hogy tudtunk taníttatni. István, ha nem dolgozik, akkor foci és foci. Játszott még Milánóban is, oszlopos tagja volt a pókaszepetki csapatnak, velük annak idején a megboldogult NDK-beli testvérközségben is rúgta a labdát.
– Szeretem a kihívásokat, nehezen viselném az egyhangúságot, persze egy-két új feladat olykor megizzaszt bennünket – indokolja a céghez való hűségét a szerkezetlakatos Breglovics Zoltán, aki szintén 25 éve dolgozik ugyanott, s ma is biztos pontként tekint rá. Mi a rossz? „Hát, hogy korosodok, érzem a csontjaimon”, mondja, pedig nemigen lazíthat, hiszen a négy és fél éves kisfiú, az egészségügyben dolgozó feleség fiatalon kell, hogy tartsa. Zoltán a Munkácsy szakgimnázium elődjében végzett, zalaegerszegiként szeretne megöregedni, de átérzi, hogy a magyar vállalkozásoknak időnként bűvészmutatványokkal kell a felszínen és a nemzetközi piacon fennmaradniuk.
Ha sok a munka, ha kevés, egyformán gondot jelenthet egy cégnél, csak nem ugyanazon a szinten. A piackutatásért persze fájjon a vezetők feje, a műhelyszinten az a feladat, hogy milliméterre stimmeljen minden.
– A munkánk minősége adja a névjegyünket, s az irántunk való bizalmat. Ami most épp abban nyilvánul meg, hogy Sydneyben a kikötői híd felújításához német partnerrel együtt gyártunk darut – kapcsolódik a beszélgetésbe a két boronaház közti udvaron a sülő friss lángos felett Kámán János, a Pylon94 Kft. ügyvezető igazgatója.
– Hát ez az, erre mondom, hogy nincs itt lazítás – nevet Breglovics Zoltán.
A zalaegerszegi adófizető cégek, azaz a jó virilisták közt előkelő helyet elfoglaló, s a városi mecenatúrában, a felsőoktatási, duális képzésben is szerepet vállaló Pylon94 Kft. fennállása 25 éve alatt először rendezett családi napot. Az alkalmat megtisztelte jelenlétével Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő is. A hazai középvállalkozások közt helytálló, 10 millió eurós éves árbevételű cég a megyeszékhelytől elismerő oklevelet kapott, a közösségi megbecsülés gesztusát így a dolgozók legtöbbje érzékelhette, hiszen nem szorult be egy szűkkörű ünnepség keretei közé. Az együvé tartozást pedig mi más bizonyíthatta volna jobban, mint az, hogy az igazgatót percenként barátként, jó ismerősként szólították le a krónikás oldaláról.
Kámán János viszonozta: a családtagoknak megköszönte, hogy elviselik a túlórákat, a hétvégi elfoglaltságokat, s azt, amíg a Pylon94 dolgozói fejben is hazaérnek a munka után, és végre nem azon agyalnak, hogy azt a századmilliméternyi differenciát hogyan lehetne kiküszöbölni a darun, ami több ezer kilométerre innen felhőkarcolók ablakait tisztító embereket fog több száz méter magasban fel-alá szállítani. A hegesztőpisztoly felett görnyedve jól átélhető, otthon, a családfőre várva azonban kevésbé tragikus a perc, a filmeket nézve azonban ismét jön a döbbenet, ha lezuhan az ablakpucoló. Néha itt dől el az az élet a zalaegerszegi Páterdombon, a Pylon94 Kft. műhelyeiben. Egymásra vagyunk utalva a világ összes szegletében.
